Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TRIDENTI RÍTUS, 4-5. óra

2008.10.17

A SZAKRAMENTÁRIUMOK

I. A műfaj

A szakramentárium a celebráns könyve volt a misében, az oltáron. Szűk értelemben nem tartalmaz mást, mint a celebráns által az oltárnál mondandó imákat, azaz gyakorlatilag a miseordót (eleinte ez a kánont jelenti, később az apológiákat is), a könyörgéseket és a prefációt. Nem konkrét könyvként a szakramentárium ezeknek a szövegeknek a korpusza. Egy ideig a szakramentárium volt a tulajdonképpeni liturgikus könyv, így függelékesen csatlakoztak hozzá a szentség- és szentelménykiszolgáltatások is. A későbbi rituále anyaga (keresztelő, házasság, temetés) sokáig megmaradt a szakramentáriumok, sőt a misekönyvek függelékének, míg a többi a IX–X. századtól a pontifikáléba került.
A műfaj a XI. századtól visszaszorul, majd szórványos kivételekkel eltűnik, mert ekkortól előbb ajánlott, majd kötelező lesz, hogy a pap a nem rá tartozó miseszövegeket (tehát a szkóla által énekelt és a lektor/szerpap/alszerpap által recitált tételeket) is elolvassa az oltárnál vagy a helyén. Így a papnak ekkor már nem elég a szakramentárium, hanem teljes misekönyvre van szüksége. (Ez így van a tridenti rítusban is, ill. az 1960-as rubrikareform az olvasmányok duplikálását eltörli.)II.

Az ún. Leonianum

Az első ún. szakramentárium a veronai káptalani könyvtár 85-ös kódexe, amelyet a VII. sz. első negyedére datálnak. Régebben Nagy Szt. Leó nevéhez fűzték, de azóta kiderült, hogy Pelagius pápa korára datálható. Nem valódi szakramentárium, hanem miseszövegeket tartalmazó könyvecskék (libellus) laza összeszerkesztése, nem normatív és nem volt liturgikus használatban. Ma inkább mint Veronensét emlegetik (Libellus missarum Veronensis). Ez a római keresztény imaköltészet első komoly és közvetlen emléke Hippolytus után. Modern kiadása: Siffrin-Eizenhöfer-Mohlberg.

III. A Gelasianum

A G. a Római-városi plebániák, az ún. titulusok szakramentáriuma volt. Nem Gelasius-kori, első forrásai későbbiek a L-nál. Hosszabb, gazdagabb, mint a Gregorianumok. Jelentős függeléke van, benne pontifikális rítusokkal. Ismertetőjegye, hogy egy misére 5 könyörgést ad meg. Két változata ismert:
1) A régi Gelasianum 
Egyetlen példánya a Vat. Reg. 316. (Krisztina konvertita svéd királynő könyvtárából, ezért Reginensis). Valóban Róma városi, átdolgozás nélkül, a példány Chelles apácakolostorából származik, ahol nagy Károly nővére volt apátnő. Modern kiadása: Siffrin-Eizenhöfer-Mohlberg.
2) A frank vagy VIII. sz. Gelasianum 
Több, nem teljesen azonos példánya van, a legjellemzőbb az ún. Gellonense. Modern kiadása: Dumas. Az előbbi frank átdolgozáson átesett változata. Később ennek lesz szerepe a Gregorianummal való ötvözés során.

IV. A Gregorianum

A Gr. a pápai bazilkák szakramentáriuma volt, ill. a pápa a stációs liturgiákon is ezt használta. Nem Gergely-kori, a L-nál későbbi, a G-mal nagyjából egykorú. Puritánabb, kevesebb anyagot közöl, misénként csak 3 órációja van, nem minden tételt asszignál (pl. pünkösd utáni vasárnapok). Modern kiadása: Deshusses.
1) A Hadrianum 
Nagy Károly követséget menesztett Rómába (Paulus diaconus vezetésével), hogy kikérjék a hiteles, Nagy Szent Gergely-féle szakramentáriumot Adorján (Hadrianus) pápától. Ő küldött egy szép kiállítású könyvet, de utóbb kiderült, hogy inkább a reprezentációra ügyelt, mint a tartalomra. A frankok ezt nem tudták, és kiláncolták a könyvet mint másolópéldányt az aacheni palotakápolnában. Sokáig erről másolták az összes autentikusnak számító példányt (Hadrianum ex authentico). Ez tehát a Gr. egyik változata. Modern kiadása: Lietzmann. 
2) A Paduense és a Tridentinum 
Liturgiatörténeti jegyek alapján (pl. nagyböjti csütörtökök) két, a H-nál régebbi Gr. példányt azonosítottak. A Paduense a legrégibb. Modern kiadása: Baumstark-Mohlberg. A másik Ruprecht salzburgi érsek könyvtárából való, őrzési helye alapján nevezik Tridentinumnak (azaz nem tridenti, csak trentói könyvtárban van), vsz. egy angliai mintapéldány van mögötte, amelyet Ruprecht az Alkuinnal való kapcsolatnak köszönhetően használhatott egy Gr. példány javításához. Angliába ugyanis a közvetlen, római misszió miatt kerülhettek korai Gr. változatok. Ez a két példány bizonyítja egyben, hogy a H. nem a legalapvetőbb típusa a Gr-nak. 
3) A Supplementum Anianense 
Aniane-i Szent Benedek a karoling kori liturgiarendezés egyik nagy alakja volt, a monasztikus élet birodalmi szintű megszervezője (tkp. az ő működésétől kezdve ölt a bencés rend egységes szervezeti formát). A liturgikus szövegek felülvizsgálatakor kritikai módszereket alkalmaz, így megállapítja, hogy a H nem lehet Nagy Szent Gergely szakramentáriuma, mert pl. tartalmaz nyelvi hibákat, benne van maga Nagy Szent Gergely miséje, több, Gergely utáni ünnep (a II. Gergely-féle nagyböjti csütörtökök, a Sergius-féle Mária-ünnepek), stb. További két probléma: 1) a szűk, purista alkatú H-ból hiányzik számos, a frank léleknek kedves szertartás és szöveg, 2) fogyatékos az asszignáció, azaz sokszor csak készletszerűen ad meg tételeket. Mindezek orvoslására Benedek elkészíti a H kritikai kiadását (hibák javítása, betoldások kirekesztése), és csatol hozzá egy kiegészítést (supplementum). Ebben főleg a frank Gelasianum alapján kiegészítő anyagokat közöl. Az egészet a „Hucusque” kezdetű bevezetővel látja el, amelyben kifejti a módszerét, és kiköti, hogy a két korpusz (a javított H, ill. a supplementum) nem keverhető, az utóbbi kizárólag opcionális, szigorúan tilos belemásolni a H-ba. 
4) A tridenti „szakramentárium” 
Az utókor ezt természetesen nem vette figyelembe. Később élnek tiszta H-k, szupplementált H-k és a supplementummal egybeszerkesztett (kontaminált) H-k is. Egy ilyen kontaminációnak felel meg a tridenti misszále szakramentáriumi rétege. Azaz: nem elsősorban frank és római elemek keveredése, hanem a római-pápai szakramentárium egyik változata (=H) följavítva és kiegészítve római-tituláris (=frank G.) eredetű anyaggal, ún. „gelazianizált gregoriánum”. Szerkezeti értelemben tisztán Gr. alapú.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.