Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TRIDENTI RÍTUS, 6. óra

2008.10.31

AZ OLVASMÁNYREND

I. Alapvető szerkezeti sajátosságok

Az alapképlet a 2 olvasmány, amelyekből az első újszövetségi, általában a levelekből, a másik evangéliumi. A 3 olvasmányos rendszer Rómában nem volt használatban, de más ólatin liturgiákban igen. Ezek alapján föltételezték a reformerek, mint utóbb kiderült, tévesen, hogy ez volt az eredeti római rendszer is. A középkori egyházmegyés rítusokban egyes nagyobb ünnepeken létezett 3 olvasmány, de ez gallikán eredetű szokás, nem római. A böjtnapokon az 1 olvasmány ószövetségi, de ez lehet néha akár 2 (egyaránt ószövetségi) olvasmány. A kántorböjti szombatokon 5 olvasmány jellemző. Sajátos a húsvéti vigília. A Sacramentarium Hadrianum rendszere szerint 4, a Gelasianumokban 10, az érett kuriálisban és a tridentiben 12 prófécia van nagyszombaton. Ennek alakulása még kutatandó, a nagyobb olvasmányszám vsz. azzal függ össze, hogy az olvasmányok alatt végezték az összevont szkrutíniumot (a régi keresztelő hosszabb, első része). A pünkösdi vigílián ez megfeleződik a tridentiben, ott 6 olvasmány volt. (A 62-es, hivatalos változatban a pünkösdi vigília régi formája megszűnt, nagyszombaton 4 olvasmány van, mint a Hadrianumban). Esztergomban 1492-ben térnek át a 4-ről a 12-re.

II. A perikópa fogalma

Szószerint körbeütés, azaz mintegy kivésett darabja egy folyamatos szövegnek. Ellentéte a folyamatos olvasás. A lényege, hogy nem követi a könyv sorrendjét és ki van véve a kontextusból. A perikopális olvasás a misére jellemző, a folyamatos a zsolozsmára. (A novus ordóban jelentkező, köznapi folyamatos olvasásnak ezért nincs előzménye.) A perikópák kiválasztásánál nem a technikai szempont dominált. (Összehasonlításul: egy antik „könyv” kb. egy tekercsnek, egy antik „fejezet” kb. egy hasábnak felel meg, vagyis nem tartalmi egység.) A diatesszaron-jelenség (=per quattuor) azt jelenti, hogy az evangéliumokat harmonizálni igyekeznek, és egy ősevangéliumot próbálnak összeállítani. A szír egyházban egy ideig liturgikus használatba is került a diatesszaronok egyik változata. De ahol ilyen nem volt, ott is kellettek konkordanciák, vagyis táblázatok az evangéliumok párhuzamba állítható tartalmi egységeiről. A perikópa általában egy ilyen tartalmi egység, így a terjedelme ingadozó. (Szélsőségek: pl. szamaritánus asszony, Jézus körülmetélése.) A legelterjedtebb beosztás az Eusebius-féle, ezek az ún. Eusebius-féle kánonok. A legtöbb perikópa ezeknek felel meg.

III. A perikópák rendszere és tematikája, szerepük a liturgiában

A perikóparendszer mindig 1 évre terjed ki. Ez minden keresztény liturgiában így van. A mai, 3 éves rendszer egyetlen párhuzama a tóraolvasás ókori palesztinai rendje, az tényleg 3 éves volt, de az alexandriaiban és a mai zsidó liturgiában is 1 éves az olvasmányciklus. A temporális misékre jellemző, hogy inkább csodákat, mint példabeszédeket használ: ez arra utal, hogy a misében az evangélium nem tanító jellegű, hanem misztériumot jelenít meg. A példabeszédek inkább a commune sanctorum sajátosságai. Az 1 éves rendszer megengedi a szoros asszociatív kapcsolatot a nap és evangéliuma között. Az átlagos köznapnak nincs is saját miseanyaga, így közönséges időszakokban az egész hét az evangélium kisugárzásában telik (erre emlékeztetnek a zsolozsmában a nagy antifónák). Vö. a bizánci rítusban az evangéliumról elnevezett vasárnapokkal! Az evangéliumnak tehát kifejezetten liturgikai szerepe van, nem szövegszerű információt közvetít, hanem kifejez, jelöl.

IV. A római perikóparend és forrásai

Az első, közvetett adat a római perikópák válogatásáról: egyházatyák liturgikus használathoz kötődő beszédei, kommentárjai, pl. Nagy Szent Leó, Nagy Szent Gergely. Ennek alapján már a VI. században megszilárdultnak látszik. Ezeket, még az első tkp. források (marginált bibliák, incipit- és explicitjegyzékek, evangeliáriumok) előttről földolgozta Theodor Klauser (Das römische Capitulare Evangeliorum LQF 28). A római pápai, azaz „gregorián” evangéliumi perikóparendet ∏ (pí) jelöléssel látta el. Ez a tridenti őse. Első közvetlen forrása az ún. Murbachi Comes (X. század), a „comes” nem kísérőt, hanem kommás, azaz vesszős (tagolások) könyvet jelent. Ez a közvetlen őse a tridenti elosztásnak, azzal a különbséggel, hogy még ad külön perikópát a szerdákra és a péntekekre is (ugyanígy pl. az 1499-es Pécsi misszále). A rendszer később szilárd, csupán néhány ponton, főleg a dominica vacansoknál képlékeny kissé.

7. (XI. 7.) Szentleckék, olvasmányok, ószövetségi szövegek (Izaiás, Bölcsesség), az énekanyag

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.