Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TRIDENTI RÍTUS, 8. óra

2008.11.14

A RÉGI RÓMAI RÍTUS KÖZELMÚLTJA 
A II. VATKÁNI ZSINATTÓL AZ ECCLESIA DEI-IG

Ajánlott szakirodalom: Rihmer Zoltán kommentárja az SP-hoz a MEZ XIV/4. számában

I. A II. VZs liturgiája és liturgikus rendelkezései

A zsinat alatt végig a 62-es normakönyvekben megállapított liturgiát végezték. Ezen belül a következő kiegészítések jelentek meg még a zsinat idejében:
1. népnyelv,
2. két szín alatti áldozás,
3. koncelebráció.
Ezek még a régi könyvek kontextusában történtek.

A zsinat első dokumentuma a Sacrosanctum Concilium (liturgikus konstitúció), amely 63-ban véglegesedik. Ez csak irányelveket tartalmaz, bár önmagában is heterogén, nyilvánvalóan a liturgikus mozgalom olykor persze archaizáló szellemisége és a szellemtelenül neoprimitív irányzat kompromisszuma. A SC azonban nem azonos az utóbb fölállított bizottság munkájával. A zsinat jelentősége e tekintetben: egyetemes zsinat, tehát amit hit és erkölcs dolgában tételesen megállapít, az tévedhetetlen tanítás. De
1. a liturgia nem hit és erkölcs dolga,
2. a zsinatnak igen kevés a tételes megállapítása.
Mindössze 4 konstitúció az összes dokumentum közül, azokból is csak 2 dogmatikai, és alapvetően azok sem tételesek. Ezért a II. VZs-nak nincs vagy alig van a tévedhetetlenség igényével föllépő tanítása, és azok sem a liturgiát érintik.

II. Az új liturgia (a továbbiakban Novus Ordo = NO) kialakulásának állomásai

1965: a régi misekönyv újabb változata (népnyelv is, elhagyások, pl. utolsó evangélium, Iudica-zsoltár, több hangos rész) 
1967: ennek módosított változata 
1968: új kánonok és prefációk 
1969: új miserend és lekcionárium 
1970: a teljes új misekönyv

Összegezve: a 60-as évek végének szellemében általános modernizálási vágy, rendkívül gyors, kiérleletlen munka, rengeteg, ellenőrizetlen új fordítás, évenkénti változtatások, ezáltal a liturgikus szellem fölpuhulása. Kísérleti liturgiák. Meghatározó motívum az ökumenizmus: megalkotni az egységes kereszténység liturgiáját.

III. Engedmények a régi rítusnak

1969: indultum idős és beteg papoknak, hogy megtartsák a régit (él vele pl. Pio atya és Escríva is).
1971: Ún. Agatha Christie-indult: európai, főleg brit értelmiségiek (köztük Borges, Graham Greene, Segovia, Mauriac és Agatha Christie) kérik VI. Pált a régi rítus megőrzésére (ez a 67-es formát jelenti ekkor). A pápa Anglia és Wales szintjén területi indultumot ad, itt plebániai szinten is volt régi liturgia, ennek megfelelően a hagyományőrzés kevésbé szigetelődött el, nem vált integrizmussá, aminek a mai napig érzékelhető a hatása. A szöveg fordítása fönt van az EZ honlapon.
1980: Körkérdés a liturgikus reform fogadtatásáról, az első problémák jelentkezése. A tényleges helyzethez fontos az ún. három-szakadék-elmélet (Copyright: Kovács Ervin), amely a romlási folyamat három állomására utal:
1. a zsinat szándéka és a bizottság munkája között,
2. a bizottsági, hivatalos liturgia, és annak népnyelvű változatai között,
3. a hivatalos, népnyelvű liturgia és annak gyakorlati alkalmazása között.
Bíborosi bizottság alakul J. Ratzinger vezetésével a helyzet megvizsgálására és javaslattételre.
1982: javaslat a régi rítus általános engedélyezésére, ekkor merül föl először a 62-es forma mint kompromisszum
1. A teológiai érvelés elfogadta volna a 65-ös vagy 67-es formát is, mert tartalmi kifogásai voltak: a NO eszerint protestantizáló, a hagyományos katolikus tanítást elhallgató vagy meghamisító szöveg, ennek a bázisa főleg francia (vö. Ottaviani-intervenció).
2. A liturgikai érvelés kritikus volt már az 50-es évek reformjaival is, pl. nagyhét, rubrika- és kalendáriumreform, és az elé tért volna vissza, ennek bázisa főleg angolszász. (Az 1911-es zsolozsmareform nem sokakat zavart, mert túl sokat már akkor sem szerettek a papok imádkozni…)
3. Kompromisszum: a 62-es forma, amely sem nem elég tradicionális, sem nem elég reformer, így igazán senkihez nem állt közel, mégis máig ez számít hivatalosnak.
1984: Quattuor abhinc annos-levél, Ratzinger és Lefebvre tárgyalásai. A régi rítus nem plebániai környezetben, püspöki engedéllyel fölszabadul, de súlyos megszorításokkal:
1. érvényesnek kell elfogadni a NO-t,
2. csak a kérelmezők élhetnek vele,
3. csak a 62-es forma latinul,
4. nem keverhető a két változat,
5. egy év múlva tájékoztatás.
A dokumentum nyelvezete, megszorító jellege azt a benyomást keltette, hogy a Szentszékre csak rákényszerítették a döntést, így a püspökök nem támogatták. Kevés tényleges eredményt hozott, a helyzet tovább éleződött.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.